Nissan Fan Club - Hungary

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Közösségi média: Neked egy kattintás, nekünk elismerés!
Hasznosnak ítéled az oldalt és ajánlanád ismerőseidnek? Tudod mit kell tenned. Wink

Minden ami Datsun

Minden ami Datsun

k0ri írta:

Igazi ritkaság. Mióta van nálad? A kasztni elbírná egy erősebb motor teljesítményét? Ha a gyári motor egyébként jó egészségnek örvend, az öreg kopott karbi helyett fel lehetne ügyeskedni rá egy sornégyes (kétkerekű) ezres sportmotor hengerenkénti karburátorsorát, veszedelmes hangja lenne és a gázreakciót is feljavítaná. A megszakítós gyújtás helyett szintén létezik modernebb alternatíva. Kis utánajárással mindez viszonylag kevés pénzből megoldható, persze a beállításhoz kell egy hozzáértő szaki.
Ez a projekt megérdemelne egy saját topikot, még mielőtt szétoffoljuk az SR20-asat. smile

Nyitottam egy topicot neki, remélem jó  lesz, és nem sért szabályokat. Smile
Szóval kb egy éve került hozzám, de elég ramaty állapotban volt, így tavaly teljesen szét lett szedve, csak annyi maradt benne, hogy gurítható legyen.
Kilakatoltuk teljesen, lefényeztük, iszonyatosan szét volt rohadva. Illetve a belső tér lett még rendberakva, gyakorlatilag mindent újra kellett gyártani ott is. Tehát a karosszéria most jó állapotban van.
Fékekkel szerencsére nem volt gond, mert az előző tulaj rendberakta őket.
Viszont a futómű hagy még némi kívánnivalót maga után, zörög, kopog, szilenteket ki akarom cserélni benne, +1-2 módosítás.
Tehát van még munka bőven vele, hogy olyan legyen, mint amilyenre szeretném.
Sajnos a gyári állapotot nem lehet visszaállítani, vagy csak nagyon nagy munkával, dokumentációk, alkatrészek vadászásaval, mert szinte semmi nincs hozzá a boltokban, de még Európában sem nagyon, egyedül az angoloknál van egy kis múltja ezeknek a gépeknek.
De igazából nekem nem is lenne célom.

A motorja jó állapotban van, de azért kisebb gondjai vannak. Pl lassan kuplungcserés, kipufogót kellene cserélni, illetve karburátor gondjai vannak. Ezeket egyébként is cserélném, tehát nem befolyásol a döntésben.
Ami miatt gondoltam a motorcserére:
A saját motorján amit változtatnék:
-Gyújtás Hall jeladósra,
- "Kis" 40-es Weberek, vagy amit javasoltál, nagyköbcentis sportmortmotor karburátorok, ezekhez ugye plusz szívócsonk, hengerfej nyílásához illesztve.
- Hengerfej csatornáinak bővítése,   esetleg szelepek nagyobbra cserélése. (A hengerfej ólommentessé alakítása)
- Vezérműtengely átprofilozása min. 296°-sá, kompesszióviszony növelése a kívánt értékre.
-Ehhez kipufogó illesztése.
- Lendkerék, főtengely könnyítése, dugattyúk, hajtókarok grammolása...
Ezeket természetesen lehetne még fokozni, a határ a csillagos ég.
Ha a motorhoz hozzányúlnék, legalább ezekhez lenne érdemes nyúlni.
Ekkor lesz egy motorom, ami kb 120 LE-s, de azt csak magas fordulaton adja le, utcán szinte használhatatlan. Viszont a megbízhatósága nem 100%, illetve a fogyasztása sem elhanyagolható. Viszont az élmény megfizethetetlen big_smile

Ezzel szemben, ott van a (szinte bármelyik) 2.0-s, ami gyárilag 130-140 LE, és folyamatosan ad le "hatalmas" forgatónyomatékot,  és erre a teljesítményre is tervezék, tehát a megbízhatósága/fogyasztása megegyezik egy utcai/széria autóéval.
Az a gond, hogy egyik nap ezt szeretném, másik nap pedig azt.
Az első variáció több munkával/költséggel jár, de úgymond "rutinmunka"
A második nagyobb kihívás, de ha szerencsém van, és jó motort választok,  sokkal egyszerűbb.

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

uber írta:

Részemről a CA18DE (vagy CA16DE) motort javaslom, mert jóval kompaktabb, mint az SR20DE és ez is 130 lóerő (a kisebb CA16DE változat pedig 110), ez élből hengerenkénti gyújtású, erős pörgős, rettentően masszív motor és még könnyebb is, mint az SR20. A turbós DET változatot nem ajánlom a nagyobb nyomatéka és a turbó miatti kisebb élettartma miatt. A CA18DE-DET blokkok kialakítása, váltórögzítése, hengerfeje megegyezik, elentétben az SR20DE-DET párossal. Az SR20-nál ezek attól függenek, hogy első, vagy hátsó hajtású a jármű, amibe került. A CA-nál nincs különbség. Az SR20-nál még gond, hogy S14-es hátsó kerekes váltója kellene, ami elég ritka, a CA-nál jó az S13-é is (valószínű az S12 rögzítése is ugyanolyan), ami azért található. A CA18DE a B12, N13 Sunny GTI-kbe került többnyire, kinálgatott is valaki itt a fórumon egyet, csak nemigen kellett senkinek.

A vezérműlánc-vezírműszíj témához csak annyit, hogy új autóban jobban örülnék a vezérműláncos megoldásnak, de egy használt motorban már jobb a szíj. Miért? Mert nem tudni, hogy milyen állapotú a lánc, ha cserélték, akkor mikor és milyen minőségüt raktak bele, ott van még a feszítője is, ami hibaforrás. Ha cserélni kell a láncot, akkor már általában a lánckerekeket is kell cserélni. Egy minőségi szett elég húzós árban van és igen nagy macera a csere is. Míg pl. a CA-nál veszel egy szíjat és azt legközelebb 100 ezer km után kell cserélni. Ha még a szíjfeszítőket is cseréni akarod, akkor ki lehet nyomni belölük a régi csapágyakat és bele lehet rakni újakat, mi nem nagy összeg.

A fék feljavítását is javaslom, mert ami még a 60 lóerőhöz jó az biztosan nagyon kevés a dupla teljesítményhez. Alapvetően a hátsó fékdob felejtős, főleg hogy nincs az autóban ABS.

menyus
Parkváros
useravatar
Offline
639 hozzászólás
Felhasználói infó a hozzászólásokban
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Csak kíváncsiságból, milyen autóról van szó?  smile

menyus írta:

Unizus
Új tag
useravatar
Offline
24 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Unizus írta:

Csak kíváncsiságból, milyen autóról van szó?  smile

Ő lenne az Smile
1979 Datsun 140y Coupe. A14-es motorkód. 1.4-es nyomórudas motor van benne, 65 LE. Első hangzásra kicsit gyenge, de csak 800 kg az autó, elég jól tudja azért mozgatni.
http://kepfeltoltes.hu/thumb/130407/20130406_150128_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Alapvetően ezzel a motorral sincs baj, sőt egy nagyon jó motor, csak meguntam kicsit a karburátor, és a megszakítós gyújtás problémáit.
Meg vágyom egy kis teljesítménynövelésre. És hiába kezdem el ezt építeni, sose lesz olyan mint egy 2.0-s. Hiába lesz papíron olyan erős, a nyomatékgörbéket össze sem lehet majd hasonlítani smile
Nem beszélve a megbízhatóságról, és a fogyasztásról, 15 litert simán benyalna.
Habár ez az irányzat is tetszik: big_smile
Datsun Historic Racing

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

menyus írta:

Részemről a CA18DE (vagy CA16DE) motort javaslom, mert jóval kompaktabb, mint az SR20DE és ez is 130 lóerő (a kisebb CA16DE változat pedig 110), ez élből hengerenkénti gyújtású, erős pörgős, rettentően masszív motor és még könnyebb is, mint az SR20. A turbós DET változatot nem ajánlom a nagyobb nyomatéka és a turbó miatti kisebb élettartma miatt. A CA18DE-DET blokkok kialakítása, váltórögzítése, hengerfeje megegyezik, elentétben az SR20DE-DET párossal. Az SR20-nál ezek attól függenek, hogy első, vagy hátsó hajtású a jármű, amibe került. A CA-nál nincs különbség. Az SR20-nál még gond, hogy S14-es hátsó kerekes váltója kellene, ami elég ritka, a CA-nál jó az S13-é is (valószínű az S12 rögzítése is ugyanolyan), ami azért található. A CA18DE a B12, N13 Sunny GTI-kbe került többnyire, kinálgatott is valaki itt a fórumon egyet, csak nemigen kellett senkinek.

A vezérműlánc-vezírműszíj témához csak annyit, hogy új autóban jobban örülnék a vezérműláncos megoldásnak, de egy használt motorban már jobb a szíj. Miért? Mert nem tudni, hogy milyen állapotú a lánc, ha cserélték, akkor mikor és milyen minőségüt raktak bele, ott van még a feszítője is, ami hibaforrás. Ha cserélni kell a láncot, akkor már általában a lánckerekeket is kell cserélni. Egy minőségi szett elég húzós árban van és igen nagy macera a csere is. Míg pl. a CA-nál veszel egy szíjat és azt legközelebb 100 ezer km után kell cserélni. Ha még a szíjfeszítőket is cseréni akarod, akkor ki lehet nyomni belölük a régi csapágyakat és bele lehet rakni újakat, mi nem nagy összeg.

A fék feljavítását is javaslom, mert ami még a 60 lóerőhöz jó az biztosan nagyon kevés a dupla teljesítményhez. Alapvetően a hátsó fékdob felejtős, főleg hogy nincs az autóban ABS.

Turbósat nem szeretnék, mert azt már nem biztos, hogy jól viselné már a kardán, meg a diffi, és a féltengely.
Mindenesetre a kardánom olyan vastag, mint a 2.0-s benzines Serenáé.
Féket is szeretném természetesen cserélni, amire gondoltam, hogy az első tárcsákat hátra kellene befaragni, és előre pedig valami másét, ami 4*114,3. Bár ez még nem kiforrott gondolat egyáltalán. Mindenképp meg szeretném tartani ezeket a felniket, mert ezek is olyan gyakoriak kb, mint a fehér holló big_smile Az lenne  a legjobb, ha a mostani 14-es felnik alá beférnének, bár nem tudom ez mennyire lehetséges.
A motorokról köszönöm a tanácsaid, így átgondolva teljesen egyet kell értsek veled.Igazából a szíjas motorral nincs konkrét problémám, csak valahogy jobban bízom a láncosokban.
De autók milliói járják az utakat vezérműszíjjal, tehát nagy probléma nincs velük, nekem is volt már szíjas autóm.

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Tetszetős járgány, sok sikert az építéshez!
A ca18 motorok tényleg racionálisan hangzanak, de azért az a hang ami a videóban is van,
csak piszkált karbis motorból jön  tongue
Remélem majd valamelyik találkozón megnézhetjük a géped!

Unizus
Új tag
useravatar
Offline
24 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Szia, üdv közöttünk! Szép járgány, nemes küldetés életben tartani. smile

Csináltam Neked egy galériát (Uber galéria linkje).

Ide rakhatsz fel képeket, amiket aztán be tudsz linkelni a fórumba. Ez jobb megoldás, mint a Képfeltöltéses linkeket beszúrni, mert így később is megmaradnak a képek.

Üdv, SAti (Primera P11-144 HB, QG18DE, 2001)

SAti
useravatar
Offline
958 hozzászólás
Felhasználói infó a hozzászólásokban
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Köszönöm mindenkinek a tanácsokat és az elismerő szavakat, ígérem a galériát nem hagyom üresen! smile

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

uber írta:

Mindenesetre a kardánom olyan vastag, mint a 2.0-s benzines Serenáé.

No, akkor Te is képben voltál azzal hogy az SR20 Serena hátsókerekes. Amikor a VE motoromat újítottam, voltak igen beteges vízióim... pl. hogy veszek egy ilyen Serenát, hengerfej le, felpattintom a VE h.fejet a szükséges átalakításokkal, és kész is a büntető kisbusz. Vagy egy DET-vel és egy sperrel még durvább lenne. cool

Primera P12 1.8 Elegance
Sunny N14 2.0 GTI SR20VE+R (Eaton M62 supercharged)

k0ri
useravatar
Offline
1300 hozzászólás
Felhasználói infó a hozzászólásokban
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

k0ri írta:

No, akkor Te is képben voltál azzal hogy az SR20 Serena hátsókerekes. Amikor a VE motoromat újítottam, voltak igen beteges vízióim... pl. hogy veszek egy ilyen Serenát, hengerfej le, felpattintom a VE h.fejet a szükséges átalakításokkal, és kész is a büntető kisbusz. Vagy egy DET-vel és egy sperrel még durvább lenne. cool

Igen, régebben ajánlgatták főleg a váltóját, hogy ha SR20-t akarok, akkor nem muszáj a 200 SX váltóját használni, hanem lehet az Serenát is. Meg azt hiszem a Vanette-é is olyan.
Na igen, a VE smile Az is egy veszedelem lehet gondolom smile Főleg a Sunnyba,  könnyű kasztnival. Gondolom mindig vigyorogva szállsz ki. smile
Amúgy az enyém is Sunny, ha még nem írtam volna. smile
Töltöttem fel pár képet a galériába, az indulásról, felújításról is van egy-kettő.

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Szerbusz gratula szép munka jó látni hogy van még ilyen aki vissza hozza az életbe az ilyen járgányokat!!! Nekem egy 1985-ös bluebird kombim van pont az átmenet a nissan és datsun között már elsőkerékhajtású és keresztbemotoros de még a régi datsun hátsokerekes kasztnival.

setye78
Új tag
useravatar
Offline
15 hozzászólás
Felhasználói infó a hozzászólásokban
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

setye78 írta:

Szerbusz gratula szép munka jó látni hogy van még ilyen aki vissza hozza az életbe az ilyen járgányokat!!! Nekem egy 1985-ös bluebird kombim van pont az átmenet a nissan és datsun között már elsőkerékhajtású és keresztbemotoros de még a régi datsun hátsokerekes kasztnival.

Kell bele szerezni egy hátsókerekes hajtásláncot. smile
Amúgy jók ezek az autók nagyon, de sok munka van velük, viszont alkatrész semmi. Főleg, hogy én az enyémet napi szinten használom.
Most pl a hátsó fékből kiesett egy rugó, bele a dobba, hát bele is mart rendesen, szerintem fel sem lehet szabályozni már.
Hogy honnan veszek új dobot? Passz...
Úgyhogy én úgy csinálom, hogy idén megint szétborítom, és amit csak ki tudok cserélni benne, azt meg is teszem. Gyakorlatilag szinte új autóm lesz smile Öreg autót csak hobbiként szabad tartani, vagy ha nem nélkülözhetetlen, ha egy darabig nem megy.
Viszont ettől függetlenül, hogy ennyi munka van vele, nem cserélném el semmire, max egy korabeli Silviára. Vagy Skylinera smile

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Szia, Üdv a felújítók és az álomépítők klubjában - én az utóbbiba tartozom,  két működésképtelen S12-es Silviám van. Viszont remek japán kapcsolatom (ha mégis az eredeti motor tuningolásánál döntenél). Valószínűleg az eredeti váltód már 100 lóerőtől teljesen kifeküdne, de az S12-es Silviáké 160-170-ig biztosan bírja, én a helyedben egy olyat fabrikálnék majd bele. Gondolom a te kocsidban is nyitott diffi van (akárcsak az S12-esben), avagy azt is cserélni kell majd, ha ki is akarod használni a teljesítményt. Ilyen kicsi kasztniba már egy 100 lóerős motor is bőven elegendő lenne. Szerintem a legolcsóbb/kézenfekvőbb megoldás egy papírok nélkül 100NX donort venni, mert ilyeneket 100 ezer Ft-ért alatt is találhatsz. (Vagy egy Toyota AE86-ossal fúzióra lépni.) Ha lesz egy kis időm, majd körbenézek, hogy mit kínálnak a kocsidhoz japánban.

Nissan Silvia Street Legal - S12 Grand Prix, CA18DET swap, Skyline DR30 LSD, Erfolgkei coilovers, 5 lug hubs, 300ZX brakes, 17" RAYS wheels.
Nissan Silvia S12 Race - Grand Prix body kit, roll cage, FJ20DET swap, 6 speed seq.trans., Cusco LSD, coilovers, 5 lug hubs, Brembo brakes, 17" Slicks.
www.kamikazeee.eu

kamikazeee
Tag
useravatar
Offline
234 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Helló, sorolom miket találtam eddig a Datsun B110-es sorozathoz (hát itt is akadnak brutális árak):

Tuning:
3 layeres (noname) versenyhűtő - 86.000 Ft,
Japán (noname) coilover, avagy állítható első-hátsó futómű, ha minden igaz akkor ball jointokkal együtt - 180.000 Ft
komplett kipufogó rendszer (60-as, hátul 76-os átmérővel, full fekete, króm véggel) - 88.000 Ft
4 pontos (használt, sárga) bukókeret - 30.000 Ft
Cusco (23mm-es) első stabilizátor - 45.000 Ft
Cusco első toronymerevítő (több féle)  - 27.000 Ft-tól
Sport szilentek is akadnak, de komplett szettet egyben nem találtam.

Motorhoz (A12):
Tomei szeleprugók - 45.000 Ft
Tomei ProCam vezérműtengelyek (több féle) - 136.000 Ft
Nismo hengerfej tömítés - 20.000 Ft
Új Solex 40-es kit, beömlőcsonkkal - 270.000 Ft
beömlőcsonk (Shake Down) Solexhez/Weberhez - 80.000 Ft
Felújítandó OER 40-es kit - 160.000 Ft
Rozsdamentes leömlő (38/50-es) - 140.000 Ft

Szinte egyedül már csak a Kameari gyárt cuccokat ezekhez a régebbi motorokhoz: http://kameariusa.com/A_SeriesProducts.php
----------------------------
Komplett tömítés szett (utángyártott) - 30.000 Ft
Gyújtáskábel (utángyártott) - 13.000 Ft
bontott gyújtás elosztó kábelekkel - 16.000 Ft
kuplung fedél (utángyártott) - 14.000 Ft
új szelepek (teljes szett) - 28.000 Ft

Kasztnihoz:
első grillrács - több féle is van - 30.000-80.000 Ft
gumitömítések ajtókhoz és ablakokhoz (25.000-től 70.000-ig)
Ezeken kívűl pár apróság akad még: sportkormányhoz agy (azt persze nem írja, hogy milyen típusokhoz jó),  Datsun logós fa váltógom, oldalsó kis indexek, és (írott) Datsun felirat hátra...

Ui.: És most jön sajnos az apróbetűs rész, a feltűntetett árak nem tartalmazzák a szállítást (+ a vámot és az áfát).  sad

Nissan Silvia Street Legal - S12 Grand Prix, CA18DET swap, Skyline DR30 LSD, Erfolgkei coilovers, 5 lug hubs, 300ZX brakes, 17" RAYS wheels.
Nissan Silvia S12 Race - Grand Prix body kit, roll cage, FJ20DET swap, 6 speed seq.trans., Cusco LSD, coilovers, 5 lug hubs, Brembo brakes, 17" Slicks.
www.kamikazeee.eu

kamikazeee
Tag
useravatar
Offline
234 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Szia!
Az igen, elég jó árak vannak azért. Még a vezérműtengely nem is drága, USA-ban 1000 dollárért találtam hozzá Tomeit.
Viszont 40-es (!) Solexet nem értem, hogy miért annyi. Még ha 50-es Weber lenne, megérteném.

Most úgy néz ki a helyzet, hogy a motor részét kicsit elnapolom, a futóműre koncentrálok.
Szereztem hozzá gyári 200sx fékeket, az bőven elég lesz hozzá. Ránézésre sima ügy feltenni a gyári helyére.
A gátlókat meg elküldöm majd a Lindorhoz, hogy vegyék kezelésbe őket, kicsit keményíteni akarom, mert nagyon lágy.
Rugót azt vagy csináltatok hozzá, (horror áron) vagy méretek és rugómerevség alapján választok hozzá valami más tipust, ami keményebb az enyémnél.
A nyomtávon is akarok szélesíteni még egy kicsit, bár a gyári felnikhez képest már így is nyertem vagy 4 centit oldalanként.
Közben pedig ami cserés a futóműben, azt mindent lecserélek.
Szilenteket elvileg tudok hozzá gyártatni poliuretánból minta alapján, bár nem hiszem hogy túl jó áron, így lehet, hogy ha most nagyon elszállnak a költségek, csak jövőre kapja meg.

A motoron még mindig gondolkozok, nekem csak a karburátorhoz húz a szívem smile
Szemezek is nagyon 2 db 45-ös SU-val.
Úgyhogy ha maradna a motor, akkor csak annyit csinálnék vele, hogy a vezérműtengelyt átköszörültetném valami félig verseny-félig utcaira, kompressziót az igényeihez igazítani, hengerfej csatornáit szépen megmunkálni (esetleg nagyobb szelepeket bele), meg egy normális kipufogót rá. Meg a "sallangok" természetesen hozzá (fokoló, szívócsonkigazítás...)
Ezeket a motorokat egyébként nagyon szeretik fejleszteni, mert olyan mint a Lada motor, sokat bír nagyon, állítólag túl van méretezve rajta a hűtés és a kenés. Amit nem is tudok megcáfolni, mert 40 °C-ban is, mintha le lenne szögezve a hőfok mutató, ugyanott van mindig.

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

A váltó és a diffi egyelőre nyitott kérdés még.
Ha marad a motor, elég nehéz lenne összehozni vele az S12 váltóját. Ami ráadásul tovább vezet, mert akkor új kardánt is kell csináltatni hozzá. Ami meg megint csak nem olcsó mulattság. Egy meglévő kardántengelynek csak a kiegyensúlyozása 25-30 ezer Ft. És akkor még le is kellene gyártani. 100-ba tuti beleszaladna.
Így ha a marad a motor, szerintem inkább a gyári váltót kellene felújítani, (esetleg egyenes fogazatú kerekekkel - nem kapcsolókörmöst, csak simán) az már bírná a strapát.
Ami miatt szeretem ezt a váltót, az a fokozatok kiosztása:
R-2-4
1-3-5
El van tolva mindegyik eggyel a megszokotthoz képest.

Diffi után is érdeklődtem, ha lamellás sperré alakítanám át, az is kb egy 100-as, vagy több. Úgyhogy jelenleg reménykedem, hogy a 200SX visco-s diffi belseje átpakolható valahogyan az enyémbe.

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

A tiédbe is R200-as diffi van, nem csak R180-as? - majd utánanézek a Cusco-nál, hogy milyen típusoké eggyezik meg vele. Én a vezérműtengelyt nem csináltatnám sufniba, inkább kivárnék egy márkás használtat. A Kamearitól nekem is kéne pár cucc, sajnos anno próbálkoztam velük viszonteladói szerződést kötni, de csak az USA kirendeltséggel tudtam felvenni a kapcsolatot, azok meg nem tudnak adni semmilyen kedvezményt. sad

Nissan Silvia Street Legal - S12 Grand Prix, CA18DET swap, Skyline DR30 LSD, Erfolgkei coilovers, 5 lug hubs, 300ZX brakes, 17" RAYS wheels.
Nissan Silvia S12 Race - Grand Prix body kit, roll cage, FJ20DET swap, 6 speed seq.trans., Cusco LSD, coilovers, 5 lug hubs, Brembo brakes, 17" Slicks.
www.kamikazeee.eu

kamikazeee
Tag
useravatar
Offline
234 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Utánanéztem, H150 diffi van a kocsi alatt, akkor valószínüleg nem lesz jó.
A vezérműtengelyt Havassy-nál gondoltam hogy csináltatom, neki már azért van tapasztalata és elismertsége is.
Meg a lendkerékből is kellene könnyebb, a gyári 9,5 kg! big_smile

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Sajnos nem jegyzik az autódat a Cusco-nál az LSD rovatban, úgyhogy nem tudok segíteni, hogy milyen autóké kompatibilisek még.
A vezérműtengelyt így már értrem. A lendkereked valóban brutálnehéz, Japánban biztos találok könnyítettet használtban is.

Nissan Silvia Street Legal - S12 Grand Prix, CA18DET swap, Skyline DR30 LSD, Erfolgkei coilovers, 5 lug hubs, 300ZX brakes, 17" RAYS wheels.
Nissan Silvia S12 Race - Grand Prix body kit, roll cage, FJ20DET swap, 6 speed seq.trans., Cusco LSD, coilovers, 5 lug hubs, Brembo brakes, 17" Slicks.
www.kamikazeee.eu

kamikazeee
Tag
useravatar
Offline
234 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

kamikazeee írta:

A lendkereked valóban brutálnehéz, Japánban biztos találok könnyítettet használtban is.

Esélyes h arany árfolyamú lesz :S könnyített lendkereket nem feltétlenül venném Japánból.
ervin27 klubtárs csináltatott egyedileg kikönnyített CD20 dízel lendkereket (a nagyobb kuplung miatt) a DET motorhoz, tudtommal remekül funkcionál. Lényeg hogy nem szabad a kritikus helyeken kigyengíteni és a végén ki kell centríroztatni.
Én és még pár klubtárs készen vettünk az USA-ból CrMo SR20 lendkereket, tudok róla mutatni fotókat, hogy hol van könnyítési célzattal megfúrva és levékonyítva.

Primera P12 1.8 Elegance
Sunny N14 2.0 GTI SR20VE+R (Eaton M62 supercharged)

k0ri
useravatar
Offline
1300 hozzászólás
Felhasználói infó a hozzászólásokban
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Havassynál lendkereket is könnyítenek, kb 8-10 ezer Ft asszem. Vagy tudok egyedi acél kereket is kb 25-30 ezer Ft között. Az jobb lenne azért, nem kéne félni hogy szétreped. Habár csak utcára lenne az autó, ott meg szinte akárhogy tolja az ember, akkor sem kap olyan terhelést mint éles versenyen.
De ezek a dolgok sem holnap lesznek kész az biztos. Idénre örülök, ha a futóművet olyanra tudom csinálni, mint amilyenre szeretném. Meg nem szeretném hónapokig lerakni a kocsit.
Jut eszembe, JapCarFest-re szoktatok járni? Milyen szokott lenni?

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Re: Minden ami Datsun

Megtaláltam szakirodalomban, a váltóm 162 Nm-ig bírja (bírta 35 éve)
Annyit egy 1.4-es szívómotorból azért nem egyszerű kihozni.

uber
Új tag
useravatar
Offline
27 hozzászólás
Az adminisztrátor letiltotta a nyilvános hozzászólás beküldést.

Fóruminfó

Fórum-statisztika:
 
témakör:
233
szavazás:
1
hozzászólás:
32451
eheti hozzászólások:
3
Felhasználó infó:
 
felhasználók:
3719
legújabb felhasználó:
zoli65
vonalban levő tagok:
0
vonalban levő vendégek:
35

Vonalban: 
Jelenleg egy tag sincs vonalban

Jelmagyarázat:

 Témakör
 Új
 Lezárt
 Kiemelt
 Aktív
 Új/Aktív
 Új/Lezárt
 Új kiemelt
 Lezárt/Aktív
 Aktív/Kiemelt
 Kiemelt/Lezárt
 Kiemelt/Aktív/Lezárt

Móka Smile

Egy székely atyafit megszólít egy utazó:
- Mondja, kérem, elérek ezen az úton a városba még vacsora előtt?
- El, ha addig nem eszik.

Friss hirdetések

Friss fórum hozzászólások

 Adok-veszek (Primera) (1239)
Beküldő: Blo107 
2018.11.17 00:05:18
 Általános Almera topic (7174)
Beküldő: Jaca 
2018.11.16 12:16:20
 Nissan Almera fordulati problémák (92)
Beküldő: deco 
2018.11.13 18:03:45
 Általános kérdések (Primera) (5203)
Beküldő: Blo107 
2018.11.07 21:41:17
 Primera P12 (1099)
Beküldő: Vlad 
2018.10.16 19:35:17